32 RÖVIDÍTÉS VAGY ÉRVÉNYTELENÍTÉS A RAJT UTÁN

32.1 A rajtjelzés után a versenyrendezőség rövidítheti a pályát (S lobogó kitűzése két hangjellel) vagy érvénytelenítheti a futamot (N lobogó, N a H felett vagy N az A felett három hangjellel),
(a) mert hiba történt a rajteljárásban,
(b) mert viharos az idő,
(c) mert elégtelen szél miatt nem valószínű, hogy egy hajó is célba ér az időkorlátozáson belül,
(d) mert egy jel hiányzik vagy elmozdult, vagy
(e) bármilyen egyéb okból, ami közvetlenül érinti a versenyzés biztonságát vagy sportszerűségét,
vagy rövidítheti a futamot azért, hogy másik tervezett futamok vitorlázhatók legyenek. Azonban ha egy hajó végigvitorlázta a pályát és célba ért az időkorlátozáson belül, ha volt ilyen, a versenyrendezőség nem érvénytelenítheti a futamot anélkül, hogy ne mérlegelné ennek valamennyi hajóra vonatkozó következményeit a futamban vagy a versenysorozatban.

32.2 Ha a versenyrendezőség rövidített pályát jelez (S lobogó kitűzése két hangjellel), a célvonalnak
(a) egy kerülendő jelnél, a jel és az S lobogót viselő rúd között;
(b) egy vonalon, amelyet a hajóknak mindegyik kör végén keresztezni kell;
(c) egy kapunál, a kapu jelek között kell lennie.
A rövidített pályát azelőtt kell jelezni, mielőtt az első hajó keresztezné a célvonalat.